"A vihar elvonul, és a táj ott van" – Elizabeth Moon

Ágy alatti tároló doboz

Ágy alatti tároló doboz

Azokban a háztartásokban, ahol hatékonyan alkalmazzák a helykihasználás elvét, rend van, és ebből adódóan könnyebb tisztaságot tartani is. Annak érdekében, hogy ne legyen minden szem előtt, nem egy tároló doboz kell.

Azonban ezek sem kell feltétlen elől legyenek. Ezek segítségével úgy rendezheti be a lakását, hogy mindenféle kis kacat nem vonja el az ember figyelmét. Hogyan lehet megvalósítani ezt? Legfőképpen rejtett tároló helyekkel és dobozokkal. Az egyik legkeresettebb az ágy alatti tároló doboz. Ennek magassága általában megfelel arra, hogy az ágy alá rejthessék, mégis elég magas ahhoz, hogy sok minden elférjen benne. Multifunkcionális, így szinte bármi tárolható benne, amit csak időszakosan használnak.

Például a kinőtt ruhák vagy a vastag takarók is elférnek benne. Ha ennél nehezebb dolgokat rakna bele, akkor sincs gond, hiszen az ágy alatti tároló doboz általában el van látva kerekekkel is a könnyebb mozgathatóság érdekében. Ugyanakkor az akár a szekrény mellett, felállítva is remekül elfér.

Kategória
Címkék