"A vihar elvonul, és a táj ott van" – Elizabeth Moon

A nyári gumi a kánikulában is jól tapad

Kell a fóró aszfaltra a nyári gumi

Kell a fóró aszfaltra a nyári gumi

Már tavasszal, amikor a hőmérséklet 20 Celsius-fok fölé szökik, kötelező módon a nyári típusú abroncs mellett kell dönteni. A nyári gumi egyértelműen biztosítja a tökéletes kapcsolatot az adott személygépkocsi és az út felülete között.

Emellett a magas minőséggel rendelkező típus abszolút kiveszi a részét a hajtó- és fékezőerő továbbításából, a különböző anyagból álló utak egyenetlenségeinek a korrigálásából, és nem utolsósorban központi szereppel rendelkezik a kocsi úttartását, tapadását és természetesen, kormányozhatóságát illetően is.

Világos hát, hogy javarészt a jól megválasztott, pozitív kvalitásokkal rendelkező nyári gumi modelltől függ a jármű biztonságos, gondmentes vezethetősége, ami hozzájárul a kényelmes utazáshoz. Ezért is tartják úgy a szakemberek, hogy a jó idő beköszöntével mindenképp a nyári gumi mellett kell dönteni, amelyik 18-20 Celsius-fok fölött is garantálja a szükséges tapadást a nagyobb, akár 100 km/h sebességnél, illetve az élesebb kanyarokban egyaránt. Nem érdemes ezt félvállról venni.

Kategória
Címkék