"A vihar elvonul, és a táj ott van" – Elizabeth Moon

Mitől alakul ki lepedékes nyelv?

A különböző betegségeknek nem minden esetben jól meghatározható jeleik vannak. Megtörténhet, hogy olyan tünetek jelentkeznek, amelyekből nem is gondolnánk az adott panaszra. Például viszonylag gyakori a lepedékes nyelv, aminek csúnya a látványa, de általában átmeneti és ártalmatlan. A probléma érintheti a nyelv teljes felületét, a hátsó részét, de nem ritka, hogy foltokban jelenik meg. Több tényező befolyásolhatja a lepedékes nyelv előfordulását, kialakulhat fertőzés miatt, illetve okozhatja a száj nyálkahártyájában lévő sejtek túlszaporodása. Főképpen a dohányzás és az alkoholfogyasztás generálja, de az is előfordul, hogy nincs nyilvánvaló oka.

Felelőssé tehető a megjelenése miatt a krónikus gyulladásos szájbetegség, amit a legtöbb esetben az immunrendszer működési zavara okoz. A másik oka lehet az úgynevezett térképnyelv, amikor a nyelv felső rétegét beborító sejtek túl gyorsan válnak le, érzékeny területeket hagyva maguk után, ezek pedig gyakran elfertőződnek. A nyelv más részein található sejtek pedig túl sokáig maradnak a helyükön és fehér színűvé válnak. Szájpenész következtében is kialakulhat a lepedékes nyelv, de a szifilisz bakteriális fertőzés miatt is megjelenhet, mert ennek a szexuális úton terjedő betegségnek ez az egyik tünete.

A lepedékes nyelv kockázati tényezői

Tehát, a problémának nagyon sok és sokféle oka lehet, ugyanakkor egyéb ismert egészségügyi gondok következtében is jelentkezhet. Cukorbetegek esetében egyáltalán nem ritka a lepedékes nyelv és sajnos ebben a kórban világszerte, de Magyarországon is rengeteg ember szenved. Kockázati tényező továbbá az antibiotikumok használata, mivel ezek élesztőgombásodást okozhatnak a szájban. A vas vagy B12-vitamin hiánya miatt is kialakulhat a fehér lepedékes nyelv, ami általában a gyümölcs- és zöldséghiányos étrendnek tulajdonítható. A probléma előfordulása gyakori a gyenge immunrendszerrel rendelkező személyeknél, valamint azoknál, akik műfogsort viselnek.

Magyarázat lehet erre az egészségügyi problémára a rossz, nem megfelelő szájhigiénia, a betegségek vagy gyógyszerek miatti szájszárazság, a rákkezelés, az alulműködő pajzsmirigy, valamint a nyelvpiercing is. Esetenként rossz szájíz, kellemetlen lehelet és bőrpír kíséretében jelentkezik a fehér lepedékes nyelv. Amint látjuk, a szimptómái kellemetlenek, ráadásul bárkit érinthet ez a rendellenesség. Megjelenését csak a már meglévő betegségünk/betegségeink megfelelő kezelésével kerülhetjük el, illetve a rossz szokásaink elhagyásával és a tökéletes szájhigiéniával.

Lepedékes nyelv kezelése orvos általlepedékes nyelv

Azonban nem mindig sikerül elkerülnünk ezt a kellemetlenséget, így nem marad más hátra, mint kezelni azt. Általában magától elmúlik a lepedékes nyelv, de amennyiben nem történik meg, az fogínybetegséghez, tehát egyéb problémákhoz vezethet. Feltétlenül fontos, hogy lássa orvos, ha fáj vagy viszket a nyelv, hiszen néha ez más betegség jele lehet. Mutathat fertőzést, száj- vagy nyelvrákot is, kezelés nélkül pedig a súlyos fertőzés átterjedhet a száj és a test egyéb területeire. Bizonyos esetekben vírusellenes gyógyszereket írhat fel az orvos a fehér lepedékes nyelv kezelésére. Viszont az sem ritka, hogy helyi kezelést alkalmaz közvetlenül a nyelven.

A probléma egyik oka, hogy a gyulladásos szájbetegség akár több évig is eltarthat a szájban. Ilyenkor a szakember szájöblítőket és spray-ket javasolhat, amik csökkenthetik a tünetekből adódó kényelmetlenségeket. Szájpenész ellen a gombaölő készítmények jelentik a megoldást. Ezek már kaphatóak tabletta, gél vagy folyadék formájában. Tanácsos kerülni minden olyan ételt és italt, amelyek kellemetlenséget okoznak. Célszerű betartani az orvos által javasolt kezelést, illetve a tanácsait, ha véglegesen szeretnénk megszabadulni a lepedékes nyelv okozta egészségügyi problémáktól.

Lepedékes nyelv elleni teendők

A leghatékonyabb kezelés minden betegség esetén a megelőzés, de sajnos, néha mégsem tudjuk megakadályozni a bajt. Ahhoz, hogy ne kelljen a lepedékes nyelv gondjával szembesülnünk, tanácsos naponta legalább 2 alkalommal fogat mosni, fogselymet használni és egészségesen étkezni. Ha mégis megjelenik a gond, próbálkozhatunk a kezelésével az otthonunkban is, szakorvos bevonása nélkül. A lepedékes nyelv megelőzhető vagy megszüntethető megfelelő szájhigiénia segítségével. Sokat tehetünk ellene enyhén fluoridos fogkrémmel, esetleg szájvízzel, ami nem tartalmaz nátrium-lauril-szulfátot.

Nyelvkaparó alkalmazásával megtisztíthatjuk a nyelvünket, de ha nem rendelkezünk ilyennel, akkor használhatunk helyette fogkefét vagy teáskanalat is. Az alkoholos szájvizeket viszont jobb kerülni, de nem tanácsos fűszeres, sós, savas vagy nagyon forró ételeket és italokat sem fogyasztani. Fájdalom esetén nyugodtan használhatunk fájdalomcsillapítót. Egészséges életmóddal megelőzhetjük a lepedékes nyelv kialakulását, mert erősebbé tesszük ily módon az immunrendszerünket, ami megvéd az egyensúly felborulásától. A rostban gazdag táplálkozás, a megfelelő mennyiségű folyadék bevitele szintén hozzátartozik az egészséges életmódhoz, a betegségek prevenciójához.

Kategória
Címkék