"A vihar elvonul, és a táj ott van" – Elizabeth Moon

Amennyiben elektromos kisautó kerülne a gyermekéhez úgy Ön egy igen szerető szülő!

Elektromos kisautó

Elektromos kisautó

Talán mindenki emlékszik olyan lábbal hajtott kisautóra, melynek fémből készült kasztnija volt, s amely már-már a megszólalásig hasonlított egy valódi gépkocsira. Nos, mivel ma már 2017-et írunk, egy gyermeknek nem kell már beérni lábbal hajtott játékkal, amikor ma már komoly akkumulátorok és elektromotorok teszik lehetővé azt, hogy egy elektromos kisautó képes legyen valóban haladni, önállóan menni – úgy, hogy gyereknek csak vezetni kell, és nyomnia a gáz, no meg időnként a féket. Ezzel el lehet azt érni, hogy egy elektromos kisautó olyan élményt okozzon a gyerkőcnek, mintha az egy rendes, nagy autóban ülnie, hiszen egy elektromos kisautó is arra fog menni, amerre a kormányt tekeri a kis lurkó, ráadásul ugyanúgy, ahogy a felnőttek kocsija, ahol szintén gázadással lehet előre haladni az autóval. Mivel egy elektromos kisautóval is balesetet lehet szenvedni (dacára annak, hogy 6-7 km/h-nál jobban nem tud menni a kicsi kocsi), mindig a szülőnél tud lenni egy úgynevezett szülői távirányító, mellyel bármikor meg lehet állítani a kis masinát, ha a felnőtt úgy érzi, meg kell azt állítani, mert akár még baj is lehet a nagy játszásból. Érdemes hát elektromos kisautót vásárolni, ha örömet szeretnénk szerezni a gyerekünknek!

Kategória
Címkék