"A vihar elvonul, és a táj ott van" – Elizabeth Moon

A közepes bőrönd a legpraktikusabb modell

Közepes bőrönd

Egyetlen utazótáska nem igazán tud minden alkalommal megfelelő útitársa lenni, hiszen helyzettől és az adott utazás jellegétől függ, hogy éppen mikor, miket és milyen mennyiségben kell magával vinnie.

Azonban, ami a legtöbbször tud jó szolgálatot tenni, az a közepes bőrönd, hiszen, amikor kevés holmit kell belepakolni, akkor sem fog feleslegesen cipelni egy óriási méretű, nehéz táskát, sőt, egy kis átszervezéssel, leleményességgel úgy is használható lehet, ha éppen sok mindenre szüksége van egy út során.

Tehát a közepes bőrönd mindenképpen jó befektetést jelenthet, amit érdemes beszerezni akkor is, ha csak egyetlen darabot szeretne venni és akkor is, ha több példányban gondolkodik. Utóbbi esetben pedig, feltétlenül legyen része a szettnek egy közepes bőrönd is, mert ha már többet vásárol, akkor miért hagyná ki éppen a legpraktikusabb darabot?

Meglátja, hogy ezt önmagában is sokszor fogja használni és a többivel együtt is szinte mindig ott lesz a nyaralások, üzleti utak alkalmával! Csak a minőségre figyeljen és akkor sokáig hű segítője lesz!

Kategória
Címkék