
Magyarország 2004 óta az Európai Unió teljes jogú tagja. Így, mint minden Európai Unió tagállamnak, Magyarországnak is lehetősége nyílik az uniós források lehívására. Az európai uniós pályázatok célcsoportjai főleg a kis- és középvállalkozók, valamint a helyi önkormányzatok, a történelmi egyházak és a civil szervezetek. Ezeknek a támogatásoknak tehát elsősorban gazdaságélénkítő és munkahelyteremtő szerepük van, ugyanakkor kellő hangsúlyt fektetnek a települések infrastruktúrájának a fejlesztésére, a szociális hálók kiépítésére, valamint a környezetvédelemre, de a kulturális örökség védelemére is.
Az uniós pályázatok pénzalapját a tagállamok által befizetett adókból finanszírozzák. Minden tagállam köteles befizetni az éves bevételének 1 %-át, amit aztán újraosztanak oly módon, hogy a gazdaságilag fejlettebb államok kevesebbet kapnak, míg a szegényebb államok több pénzt hívhatnak le. Az uniós pályázatok szerepe tehát nem más, mint a gazdaságilag elmaradottabb államok segítése a felzárkóztatásban.