"A vihar elvonul, és a táj ott van" – Elizabeth Moon

idősotthonok

Változások az idősek és az idősotthonok világában

Idősotthonok

Az idősödő nyugati társadalmakról, a hagyományos nagycsaládok együttélésének megszűnésének okairól és ezek következményeiről számtalan cikk, tanulmány született az elmúlt években. A generációk között feszülő szakadék – mely a családtagok lakóhelyének távolságából, a több órás ingázásból, az elvárások és a munkával eltöltött idő megnövekedéséből is ered – megszüntetéséről is gyakran beszéltünk.Kevesebb szó esett azonban az idős korosztály érzéseiről, vágyairól, akaratáról.

Továbbra is vágynak a biztonságra, változatlanul nem akarnak a családtagjaik terhére lenni, ugyanakkor az egyedüllét riasztóan hat rájuk. A változatlan igények mellett azonban megfogalmazódott bennük a teljesség, az aktív nyugdíjasélet iránti vágy is.

Míg az idősotthoni életvitel az Egyesült Államokban új életformaként, az időskorban a különböző egészségügyi problémák mellet is megélhető szabadság egyik létformájaként jelent meg, addig Európában még 3-4 éve is szükségmegoldást jelentett. Az elmúlt néhány évben azonban a nyugdíjasok igénye megnőtt a teljes értékű élet iránt, amit egy biztonságos, egészségügyi szolgáltatásokat biztosító, a szabadidőre élményekben gazdag programokat kínáló, a közösség erejét jelentő idősotthon adhat.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Kategória
Címkék