"A vihar elvonul, és a táj ott van" – Elizabeth Moon

Okostelefon kapunyitó maximális biztonsággal

Garázskapu távirányító

Egy rendkívül modern világot élünk, ahol már szinte mindent az elektronika vezérel. Sokan egyszerűen el sem tudnák képezetni az életüket enélkül. Tény, hogy sokkal kevesebb a dolgunk, amióta a feladatok nagy részét rábíztuk a különféle szerkezetekre. A gépek megjelenését követően a következő lépes a távvezérelhetőség volt. Ebben is előrehaladott a tudomány. Otthonunkban ma már a garázskapu távirányító mellett még sok másik vezérlőegység is található. Televízió, légkondi, árnyékolás, hifi mind néhány mozdulattal állítható tetszés szerint.

Csupán arra kell ügyelnünk, nehogy összekeverjük vagy éppen elrontsuk a készülékeket. Mondjuk, a benti rendszereket még kis fáradsággal, de irányíthatjuk kézzel, azonban a garázskapu távirányító munkájának kiváltása akár nagyobb erőfeszítésbe is kerülhet. A gyakran akár több 100 kilogrammot elérő szerkezetek mozgatása nem egyszerű feladat. Szerencsére, vásárolható másik garázskapu távirányító az eredeti helyett, ha az megsérülne, de jobb ennek elejét venni és nem utólag kapkodni.

Lépjünk azonban túl az adott módszeren, és nézzük meg, mi minden fejlődött még ezen a téren is. Minek nekünk külön távvezérlő, amikor a mobilunk mindig kéznél van? Szinte már várható volt az újabb fejlesztés, ami révén az okostelefon kapunyitó integrálva lett a készülékünkbe. Néhány kódolás az egész, és máris alkalmazhatjuk. A jelátvitel gyors és maximális biztonságú. Egyszerre akár több rendszert is vezérelhet, így egy kattintás a főkapu, majd még egy, és a garázs ajtaja is nyílik.

Az okostelefon kapunyitó opció megosztható más, hasonló szerkezetekkel, így például a családtagok vagy munkatársak is hozzáférhetnek a kódhoz. Döbbenetes, hogy mi mindenre alkalmas egy mobil készülék. Ez azonban még csak a kezdet, mert az internet és az elektronika most lép be a fokozott fejlődés talajára. Kíváncsian várjuk, hogy a lakásautomatizálás és távvezérlés terén mi minden történhet még. Addig is az okostelefon kapunyitó biztosítja a kényelmes közlekedést minden szinten, hogy akár esik, akár fúj, biztosan ne kelljen kiszállnunk az autóból.

Print Friendly, PDF & Email
Kategória
Címkék