"A vihar elvonul, és a táj ott van" – Elizabeth Moon

A progeszteron pótlás természetesen is megtörténhet

Progeszteron pótlás

Progeszteron pótlás

Ha gond van a hormonokkal, akkor ez komplex tüneteket okozhat a testben. Pont ezért érdemes évente egyszer elmenni az orvoshoz, és igényelni egy komplex vizsgálatot, amelyen kiderülhet, hogy normálisak-e az értékek. Gyakran az derül ki az ellenőrzés során, hogy a nőknek kell progeszteron pótlás, hiszen a szervezetükbe számtalan helyről juthat be az ösztrogén, amely az egyensúly felborulását eredményezheti. A gond többféle kellemetlen tünetet is okozhat, hiszen előfordulhat, hogy a hölgyek rendszertelenül menstruálnak, nem esnek teherbe, illetve miómával és endometriózissal bajlódnak.

Kevesen tudják, hogy kisebb dózisban a férfiak esetében is szükségessé válhat a progeszteron pótlás, hiszen az urak szervezetének sem tesz jót az ösztrogén nevű női hormon jelenléte. Mindannyian láttunk már például olyan férfiakat, akik nőiesen híztak meg, és egészen magassá vált a hangjuk. Sok férfi küzd azzal a problémával is, hogy kissé megnő a melle, amely nagyon zavaró lehet. A progeszteron pótlás akkor is szóba jöhet, ha a férfiaknak a nőkhöz hasonló hangulatingadozásaik vannak, mert ez is ösztrogéndominanciára utalhat.

Ma már a gyógyulás természetes úton is lehetséges, hiszen nemrég világossá vált, hogy a mexikói yamgyökér nevű növény progeszteront tartalmaz. Azóta már többféle készítmény használata is szóba jöhet a fent említett problémák esetében, mert a WiseTree Naturals kínálatában lévő krémmel könnyebbé válhat a progeszteron pótlás. A nőknek (és a férfiaknak) csupán arra van szükségük, hogy bizonyos időközönként bekenjék magukat a készítménnyel, amely gondoskodni fog a hormonegyensúly helyreállításáról.

A progeszteron pótlás nem jár majd kellemetlen mellékhatásokkal, ezért nem kell félni az alkalmazásától. Sokan teszik fel azt a kérdést, hogy meddig tart, amíg a mexikói yamgyökeres szer kifejti a hatását? Erre nehéz jól felelni, mert egyéni, hogy kinél mikor kezd látszani a progeszteron pótlás hatása. Azt azonban jó, ha megemlítjük, hogy a folyamat fokozatos lesz, tehát először csak két-három hónap elteltével érdemes számba venni a változásokat.

Kategória
Címkék